Nasser Al-Khelaïfi nehezen viselte, hogy egy 200 millió eurós szerződés után sem jár neki köszönet.
Nasser Al-Khelaïfi nehezen viselte, hogy egy 200 millió eurós szerződés után sem jár neki köszönet.
De nem mondta meg, hova megy.
Alkisz Kabanoszt két éve verték agyon fényes nappal a rivális klub drukkerei Thesszalonikiben.
Toni Kroos gólpassza a Bajnokok Ligája elődöntőjében igazi egy mester munkája. A kezével jelzett, aztán úgy zúzta porrá az ellenfél védelmét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Ünnep Felcsúton.
Az UEFA közölte, hogy a madridi, párizsi és londoni mérkőzések a tervek szerint zajlanak.
Ez hét meccsel a Premier League vége előtt ismét a kieső zóna felé sodorta az angol focicsapatot.
A múlt hónapban kapott 4,5 év börtönt nemi erőszakért.
84.
Margret Kratz volt a női válogatott első külföldi szakvezetője, aki elmondása szerint egyre nehezebb szakmai kihívásokkal szembesült.
Egyes szurkolói csoportok Ciro Immobilét okolják a vezetőedző Maurizio Sarri lemondása miatt.
A Spartha Praha elleni Európa-liga-meccs legvégén rúgta be a Liverpool ötödik gólját.
A legolcsóbb bérlet 30 ezer forint.
Desits Szilárdot váltja az NB II.-es csapat kispadján.
A szurkolók Lionel Messi nevét skandálták neki.